Virtuális túrával tisztelegtek Prokop előtt Kalocsán
Írta Vörös Istvánekkor 2019-01-07
Virtuális megyei kirándulást tehettek az érdeklődők a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye mindazon templomaiban, amelynek falain a száz éve született Prokop Péter pap-festő alkotásai láthatók.

A vízkereszt napjára időzített megemlékezés a kalocsai ASTRICEUM Érseki Múzeumban azért volt különleges, mert az előadó olyan mozzanatokat, kép-részleteket és érdekességeket is megosztott a vizuális világával szélsőséges érzelmeket kiváltó néhai művész kapcsán, amelyekről ritkán látni, hallani.
Miután dr. Bábel Balázs érsek köszöntötte a megjelenteket, köztük Pénzes János szabadkai megyéspüspököt, aki személyesen ismerte Prokop Pétert, Vörös Márta egyházmegyei főépítész-múzeumvezető tartott virtuális túrát az említett templomokban, majd az épület emeletén folyamatosan látogatható Prokop-kiállítás képei között – e gondolatok jegyében.

Vörös Márta, a kalocsai ASTIRCEUM Érseki Múzeum vezetője arra is rámutatott, hogy a tematikai és technikai sokszínűség jellemezte Prokop képei fogódzók a hívők számára.
Hozzátette, hogy pappá szentelésétől haláláig nem csak festett, az irodalom terén is jelentős örökséget hagyott az utókorra.

