XI. Bükkös Ákos Chess Memorial emlékversenyt rendeznek a Csíplek Kalocsa! rendezvénysorozat részeként

Írta ekkor 2024-09-07

A Csíplek Kalocsa idei programjai keretében szeptember 14-én és 15-én a XI. Bükkös Ákos Chess Memorial sakk emlékversenyre is sor kerül, melynek a Közösségi Ház ad otthont.

Az eseményről Vincze Máté, a Logikusakk Egyesület munkatársa, valamint Bükkös Judit, a volt sakknagymester húga, számoltak be. Vincze Máté rádiónknak nyilatkozva elmondta, hogy a két napos esemény során számos programmal készülnek, és kiemelte, hogy a kalocsai sakkélet egyre népszerűbb.

Az emlékversenyre nemcsak a városból, hanem az ország más részeiről is érkeznek sakkozók, hogy tiszteletüket tegyék, megmutassák tehetségüket, valamint barátságokat építsenek.

A rádiónk számára adott interjúban Bükkös Judit, az emlékverseny névadójának testvére, mélyrehatóan mesélt, Bükkös Ákosról. Judit elmondása szerint Ákos már gyermekkorában elkötelezetten fordult a sakk felé, ami nem csupán hobbi volt számára, hanem az élete meghatározó szenvedélyévé vált. Felnőttként a sakkmester nemcsak saját tudását fejlesztette tovább, hanem nagy figyelmet fordított arra is, hogy az ifjabb generációknak átadja ezt a tudást.

Bükkös Judit hangsúlyozta, hogy Ákos tanítványai közül sokan a mai napig hálával gondolnak vissza rá, és a paprika nap alkalmával rendezett emlékversenyre is visszatérnek, hogy tisztelegjenek előtte.

Bükkös Judit továbbá azt is kiemelte, hogy az önkormányzat támogatása kulcsfontosságú a számukra, mivel ezáltal biztosíthatják fennmaradásukat, valamint a sakkal kapcsolatos rendezvények népszerűsítését. Bükkös Judit továbbá hozzátette, hogy a Logikusakk egyesület szíve és lelke, a vezetőjük, az emlékverseny rendezője: Csupor Péter.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

14 + tizennégy =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...