Zenés karácsonyvárásra hívnak homokmégyi gyerekekért
Írta Vörös Istvánekkor 2018-12-11
December 13-án, délután öt órától a homokmégyi Művelődési Házban ismét megrendezik a falu hagyományos Karácsonyi jótékonysági estjét.
A tizenkét évvel ezelőtt, helyi hátrányos helyzetű gyermekeket támogatására életre hívott esemény fellépői régi, visszatérő ismerősök és új arcok, hangok lesznek.
A programra váltott belépővel és helyszíni adományával mindenki az esemény célját támogatja, amelynek eredményeképpen a szervezők bíznak abban, hogy ismét sok nélkülöző családnak tehetik majd szebbé a szeretet ünnepét.
Akik pedig eljönnek, garantáltan jól fogják érezni magukat, ígéri Tamásné Balogh Mónika ötletgazda-programfelelős.
Tamásné Balogh Mónika, a közelgő homokmégyi Karácsonyi jótékonysági est kapcsán azt is elárulta, hogy nem véletlen az sem, hogy évek óta nem emelik a program belépődíjának mértékét.
Mint mondja, az összeg jelképes bár, a cél az, hogy bárki eljöhessen a közös ünnepvárásra, és ha már kinyitja pénztárcáját a jó ügy érdekében, élvezhesse az ünnepi műsort.