Zenés mesejátékkal készül a Kalocsai Fúvószenekar

Írta ekkor 2018-11-21

Mint emlékezetes a kalocsai TESCO áruház is részt vett az „Ön választ, mi segítünk” jótékonysági akcióban, amelyen a 31. körzet második helyezettjeként a Kalocsai Fúvószenekar is díjazott lett.

Az elnyert anyagi támogatásból már meg is vásárolták vadonatúj trombitáikat, amelyeket színes hangszerarzenáljuk többi tagjával együtt most pénteken a környék legifjabb közönségének mutatnak be, mesés-zenés duplaelőadás keretében a Kalocsai Színházban.

Betlenné Dajkó Ágnes karnagy rádiónknak elmondta, a meghívott óvodások számára készültek műsorral, amelyre a részt vevők jelképes belépőt válthatnak, ami azonban házon belül marad és az így befolyt összeget az intézmény alapítványa a gyerekek karácsonyi meglepetésére költheti.

Betlenné Dajkó Ágnes, a kalocsai fúvósok vezetője azt is elárulta, hogy a Kalocsai Thália Társulat tagja, Balogh Csaba Zoltán lesz a pénteki zenés mesejátékok mesélője, hozzátéve, hogy emellett hangszerbemutató is színezi majd a műsort.

A produkciót kétszer is előadják, hogy arról egyetlen gyermek se maradjon le – mondta.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

6 + tizenhét =


KORONAfm100 Stream 1

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...