Ismét dózsás tanár lett “Az év polgárőr pedagógusa”
Írta Vörös Istvánekkor 2019-10-22
1956-os ünnepséget rendezett az Országos Polgárőr Szövetség október 19-én az Országos Rendőr-főkapitányság auditóriumában, ahol arra érdemesnek vélt polgárőröknek, köztük kalocsai pedagógussal, adományozott rangos elismeréseket az országos szervezet.
Ismét az érseki városba került ugyanis „Az év polgárőr tanárának” járó négy plakett és díszoklevél egyike, ráadásul ugyanazon iskolába, amelynek pedagógusa tavaly is elnyerte a kitüntetést.
A Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma oktatói csapatát főállásban idéntől erősítő Tamásiné Haskó Edina rádiónknak elmondta, hogy ennél régebb óta tevékenykedik oktatási területen és hatalmas elismerés volt számára, hogy egyike lehetett idén a négy kitüntetettnek.
Tamásiné Haskó Edina, „Az év polgárőr pedagógusa” címet büszkén viselő „dózsás” tanárnő kérdésünkre azt is kifejtette, milyen feladatok lát el férjével közösen a polgárőrség kötelékében.
Megjegyezte, hogy nem számított a díjra, de örömmel vette azt át Budapesten.