75 millió forintot nyert Kalocsa a hátrányos helyzetű emberek és városrészek felzárkóztatásának elősegítésére
Írta Greksa Zsófiaekkor 2021-10-05
A hét első napján egy sajtótájékoztató keretein belül jelentették be az örömhírt, miszerint 75 millió forint pályázati forrást nyert Kalocsa Város Önkormányzata a hátrányos helyzetű emberek és városrészek felzárkóztatásának elősegítésére.

Dr. Filvig Géza polgármester az eseményen bejelentette, A Pénzügyminisztérium Regionális Fejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság vezetője arról értesítette őt, hogy pályázatukat az igényelt teljes összeggel támogatásra érdemesnek ítélte.
A 100 % -os támogatási intenzitású forrás felhasználásának végső határideje 2023. május 31.
A pályázat megvalósításának átfogó célja a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett városi területeken élők közösségi és egyéni szintű társadalmi integrációja, továbbá a hátrányos helyzetű emberek életlehetőségeinek javítása.

Rumi László, a Kalocsai Szociális Központ vezetője is felszólalt a sajtótájékoztatón, ahol részleteibe menően ismertette a pályázat programelemeit. Mint megtudtuk, külön öröm, hogy a minden korosztályt érintő eseményeket valósíthatnak meg.