Tóth Ferenc néptánc koreográfusra emlékeztek
Írta Lukács Kataekkor 2023-03-22
Immár 25 éve, hogy nincs közöttünk Tóth Ferenc, a kalocsai néptánc és oktatás meghatározó alakja. A kegyeletet leróva az országos hírű koreográfus emléktáblájánál rendezett megemlékezést a hét elején a Piros Rózsa Táncegyüttes Egyesület és Kalocsa Város Önkormányzata.
fotó: Kákonyi István
Tóth Ferenc kalocsai polgár tiszteletére egykori házánál a Szent István úton még 2010. szeptember 15-én állítottak és avattak fel emléktáblát. Kákonyi István önkormányzati képviselő, az egyesület alelnöke mondott személyes, saját emlékekből és élményekből álló beszédet, felelevenítve a néptánccsoport alapítójának, „Feri bácsinak” alakját.
fotó: Kákonyi István
A szónok úgy fogalmazott:
„Sokan emlékeznek a tanítóra, de talán legtöbben azok vagyunk, akiket a hagyomány, a néptánc szeretetével „fertőzött meg”, akiknek a lába még ma is őrzi a kalocsai mars ritmusait, akik nála, vele, tőle tanultunk kitartást, emberséget, fegyelmet. „
Az ünnepségen a családot dr. Deákné Tóth Veronika táncpedagógus képviselte.