A nemzetiségi önkormányzat mentheti meg az iskolát
Írta koronafm100ekkor 2020-02-10
Régióban gondolkodik és ha kell, iskolamentő intézkedéseket tesz a Bátyai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat. A szervezet idei terveiről rádiónknak nyilatkozó Anisity Ferenc elnök hangsúlyozta: már jó ideje hirdetik, hogy szívesen működtetnék a helyi intézményt, ha ez az ára a megmaradásnak. A vezető kitart álláspontja mellett, miszerint elkerülhető, hogy egy közeli falu sorsára jutva ők is kénytelenek legyenek bezárni az iskolájukat, de ehhez komolyabban kell venni a horvát nyelvoktatást.
Anisity Ferenc, a Bátyai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke azt is kifejtette, hogy a szervezetük akarata önmagában kevés lenne, de felmérték, így tudják: a helyi családok nyilván örömmel vennék, ha nem kellene az iskola miatt utaztatni a gyerekeket. Ezzel nem értek véget az előnyök, húzta alá, arra utalva, hogy a nemzetiségi diákok a felsőoktatásban is kapnak kedvezményeket, nem beszélve a nyelvtudásról, amivel szezonálisan máris tudnának dolgozni.