A paprika kultúrtörténetéről és néprajzáról – Kalocsán
Írta Vörös Istvánekkor 2019-03-01
„A paprika kultúrtörténetéből és néprajzából” címmel rendeztek szerdán tartalmas előadássorozatot a kalocsai Viski Károly Múzeumban.
A Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszéke által hirdetett program szervezőjeként a Magyar Néprajzi Társaság Anyagi Kultúra Szakosztályát jelölték meg.
Az ülésen a kalocsai és a szegedi paprikatermesztés múltját, jelenét és jövőjét vették górcső alá. Simon András, a szakosztály elnöke, az egyetem néprajzi tanszékvezetője „Szeged vére…” című előadásában szólt arról, hogyan határozta meg a város társadalmi és gazdasági életét a paprika.

Kőszegi László, fizikusból lett paprika-kutató a fűszernövény közép-európai sikerének hátterét boncolgatta a Viski Múzeumban tartott előadása során.

Romsics Imre, a házigazda Viski Károly Múzeum igazgatója „Kalocsai vagy Sárközi? A kalocsai paprika termőterülete” címmel tartott előadást.
A program végén arról beszélt rádiónknak, hogyan került intézményükbe az esemény, amelyet valószínűleg más városban is megrendeznek majd.