A TEIT vezetője látogatást tett Paks II. építési területén
Írta Arany Lucaekkor 2024-11-18
November 12-én a Paks II. Atomerőmű építési területén tettek látogatást a közvetlen szomszédos települések polgármesterei, hogy tájékozódjanak az építkezés előrehaladásáról – derült ki a Paks II. hivatalos közleményéből.
A Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) tizenhat településének vezetői közül öt település új polgármestere is részt vett a látogatáson, amely során a programigazgató, Kiss László Gábor, és a kommunikációs igazgató, Rákóczi Péter számoltak be a munkálatok állásáról.

Forrás: Dr. Bagó Zoltán
2024-ben jelentős előrelépések történtek a projektben, a látogatás idején is nagy erőkkel folytak a területelőkészítő munkálatok. A megbeszélések során szó esett a később érkező munkások elszállásolásáról is. Rákóczi Péter elmondta, hogy az építkezés közvetlen közelében egy ötezer férőhelyes szálláshely épül, amely biztosítja, hogy az építőmunkások könnyen, akár gyalogosan is elérhessék a munkahelyüket.

Forrás: Dr. Bagó Zoltán
A TEIT elnöke, dr. Bagó Zoltán, Kalocsa polgármestere, lenyűgözőnek nevezte a projekt előrehaladását. Kiemelte, hogy bár folyamatosan követi a híreket, új információkat kaptak a látogatás során, és még komplexebb képet kaptak a beruházásról. Hangsúlyozta, hogy a munkálatok szabályozottan, rendben zajlanak, és fontos a helyi közösségekkel való együttműködés az atomerőmű építésében.

Forrás: Dr. Bagó Zoltán