Bagó Zoltánt, Kalocsa polgármesterét ellenszavazat nélkül választották a TEIT vezetésére

Írta ekkor 2024-10-18

Dr. Bagó Zoltán, Kalocsa városának polgármestere elmondta, hogy kedden a polgármesterek egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatták, hogy a következő öt évben ő vezesse a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulást (TEIT).

A Duna két partján fekvő 8-8 település képviselteti magát a társulásban, amely az erőmű körüli 12 km-es körzetet fedi le, és a tagság több mint 60.000 lakost jelent. Dr. Bagó Zoltán rámutatott, hogy a TEIT feladata nemcsak ellenőrzési tevékenység, hanem az atomerőművel való szoros együttműködés is, különösen az információcsere területén.

A társulás tevékenysége kiterjed a hulladékkezelésre is, különös tekintettel a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának megépítésére és a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. (RHK Kft.) megalakulására. Kalocsa polgármestere hangsúlyozta, hogy a TEIT célja nem a szembenállás a nukleáris iparral, hanem a kölcsönös bizalom építése, az őszinte párbeszéd fenntartása, és a biztonságos működés feltételeinek megteremtése. A polgármester bejelentette, hogy a TEIT idei költségvetési pénzmaradványát év végén gyermekajándékozásra fogják fordítani.

Címkék:

Olvasói kommentek
  1. Fegyverneki Gyula   Ekkor   2024-10-19 - 08:55

    Ez a TEIT megalakulása óta így van, mindig a kalocsai polgármester tölti be az elnöki posztot.

    • Arany Luca   Ekkor   2024-10-20 - 12:44

      Kedves Gyula!
      Ez így van, ettől függetlenül szavaznak a TEIT tagok arról, hogy elfogadják-e, ami ebben az esetben is megtörtént.
      Üdv: Luca

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

négy × négy =


KORONAfm100 Stream 1

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...