Helyi sport

Oldal:2

Május 27-én tartották a Családi Napot az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrparkban. Agócs-Paluska Éva a natúrpark elnöke a KORONAfm100-nak elmondta, sok érdeklődőt fogadtak. A szervezők igyekeztek minden korosztályra gondolni, így a résztvevő családok csodás élményekkel töltődhettek fel programjaikon.       Agócs- Paluska Éva, az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark elnöke a május 27-i családi nappal kapcsolatban […]

Szombaton első alkalommal rendezett Box Gálát a Paprika Fitness Sportegyesület. Bíró Balázs és növendékei két éve edzenek, és most legtöbben első versenyükön léptek a szorítóba. A hagyományteremtő eseményre a kalocsai ökölvívók vezetője a sportberkekben ismert és elismert klubokat hívott, illetve a MÖSZ, vagyis a Magyar Ökölvívók Szövetsége is hitelesítette a gálát. Ahogy a fiatal klub […]

Több, mint 200 oklevelet és trófeát adtak át pénteken délután a Városi Sportcsarnokban tartott díjosztó gálán. A covid járvány óta a sportbált felváltotta ez a díjátadó esemény, de épp ezalkalommal tett ígéretet Dr. Filvig Géza polgármester, hogy jövőre hagyományos keretek között, sportbálon adják majd át az elismeréseket. Oklevéllel kitüntetett sportolóink Hamzók József           Birkózó Kálóczi Richárd         […]

Szent Kristófhoz, az utazók védőszentjéhez intézett könyörgés után megáldotta Bábel Balázs érsek és metropolita a Qualisport szervíz kamionját, amely hamarosan legnagyobb bevetésére indul. Az új verseny Scania már átesett a “tűzkeresztségen”, hiszen Kovácsék már tavaly Tunéziában letesztelték a dűnék között. Akkor keresztelték át.  Az építés időszakában Shark, azaz cápa volt a neve, ezzel a munkanévvel […]

Augusztusban újra a székesfehérvári First Fielden edzőtáborozott a Magyar Amerikaifutball Válogatott, a négy napos eseményen az októberi, osztrákok elleni mérkőzésre készültek, a játékosok között pedig egy ismerős névvel találkozhatunk. Hegedűs Máté egykoron a Kalocsai FC kapusa volt, majd irányt váltott, és a Homokmégy Storks amerikai focicsapatában találta meg a helyét. Innen a Dunaújvárosi Gorillaz-hoz, majd […]

A fiatal lány, Tar Petra neve nem ismeretlen a környéken, sőt testvérével, Olivérrel már többször nemzetközi vizeken is bemutatkoztak már. Petra most egyéniben, az U15-ös Országos Bajnokságon emelhette magasba a serleget. Petrát a korosztályos válogatott szövetségi kapitánya, a kalocsai Martin Gábor segítette a Kaposvárhoz közeli Desedán, ahol az U15-ös korosztályban 18 utánpótlás horgász mérte össze […]

Május 7- én rendezte meg a Magyar Sakkszövetség Ifjúsági Bizottsága a Csongrád – Csanád megyei Sakkszövetség   Szegeden a Heller Ödön Művelődési Házban az Óvodások 2022. évi Országos Sakkbajnokságát valamint kisérő versenyként a 8. éven aluliak Országos Sakkbajnokságát. Ez a verseny azt döntötte el, hogy ki a legjobb óvodás lány és fiú és ki s legjobb […]

A HC Kiskőrös szervezésében 9. alkalommal rendezték meg a Classic Winter Nemzetközi Jégkorong Tornát március 11 és 13 között. A kiskőrösi Rajz Attila Jégpályán megtartott eseményen 5 erdélyi, 2 szlovákiai, 1 szerbiai és 2 magyar csapat mérte össze erejét. A részvevők 2 csoportban küzdöttek meg egymással körmérkőzéses rendszerben, amelyből végül a Csíkszereda és Madaras csapata […]

A plovdivi U23-as Birkózó Európa-bajnokságon szoríthattunk egykori, kalocsai kiválóságnak. A ma már a Vasasnál birkózó Elekes Emese 72 kg-ban, a negyeddöntőben 5-0-ra győzte le a német Lilly Schneidert, továbbjutott az elődöntőbe, ahol megállást parancsolt Emesének a lengyel Wiktoria Choluj. A bronzmeccsen viszont a kalocsai lány bizonyult jobbnak, 4-0-ra verte a török Merve Pult, így Elekes […]

A “fordult a kocka” klasszikus esete történt meg az NB II-es mezőnyben szereplő Kalocsai KC-vel. Megtorolta ugyanis őszi vereségét a Hőgyész. A Kalocsai KC szombati ellenfele igen feltüzelte magát, hiszen Szvétek Balázsék ősszel szinte kifogástalan játékkal, hét gólos vereséget mértek a Hőgyészre. A két gárda összecsapása hosszú évek óta rangadónak számít, parázs meccset ígér, nagy […]


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...