Helyi sport
Oldal:4
Egy csapat, két bajnokságban, vagyis általában, hetente két tétmeccset játszik a Kalocsai KC – Gézengúz UKC serdülő csapata. Buzogány Szabolcs fiai már pár éve a felnőttek között is versenybe szállnak, idén azonban emelték a tétet. A fiatalok bevállalták, hogy a KKC neve alatt az NB II junior vagyis a III.osztályban is megméretettnek, miközben hétről hétre […]
Lesöpörte ellenfelét a Kalocsai FC – Kohány Balázsék örök rangadóra és pontgyűjtésre készültek a vendég Kiskőrös ellen. Fotó: Kalocsai Futball Club facebook A KFC kemény csatára készültek a kőrösiek ellen, de a vendégek szinte szóhoz sem jutottak. Dostyicza Dániel a 23 percben szerezte meg a vezetést a mieinknek, amit Boldizsár Csaba egy perccel később megduplázott. […]
A Karamell Sütőipari Kft telephelyén, eldugva, egy üresnek gondolt épületből pofonok csattogása, vagy kesztyűk tompa puffanása hallatszik ki. Ugyanis nagyjából másfél éve alakult a boxolni vágyókat és testépítőket váró Paprika Fitness Sport Egyesület. A városi sportpalettán újonc csapatot és az érdeklődőket nem akárki látogatta meg a hétvégén. Bíró Balázs egyesületi elnök meghívását elfogadta Erdei Zsolt, […]
Szombaton 18 órakor kezdi a menetelést a Kalocsai KC megyei I. osztályú női kézilabda csapata. Alföldi Babették a Kiskőröst fogadják hazai pályán. Dávidházi Sándortól megtudtuk, hogy a csapattal együtt t edz több fiatal is a Gézengúz UKC-ből de más egyesülettől is igazoltunk játékost, nem is akárkit. Az edző a KORONAfm100nak elmondta, sokat látott, magasabb osztályokat […]
A szokások és a hagyományok szerint minden év februárjában díjazza a város Kalocsa legkiemelkedőbb sportolóit. Idén a pandémia miatt nem volt lehetőség megrendezni a sportolói seregszemlét és a díjátadóval egybekötött sportbált. A város és a sportbizottság azonban mindenképp szerette volna elismerni sportoló tehetségeink eredményeit és munkáját. Pénteken így nem a megszokott módon, de gazdára talált […]
A pandémia előtti sport-időszámításban, minden évben tömegeket mozgatott meg Kalocsán a kispályás labdarúgó bajnokság, valamint a téli kupa. Nem csak a város, de a környék településeinek amatőr focistáit is műfűre hívta évről évre a szervező Kalocsai FC. Idén ismét életre hívják a sorozatot, a szervezést azonban más bonyolítja. Schmidt Rajmund, a városi sportbizottság vezetője rádiónknak […]
A szokások és a hagyományok szerint minden év februárjában díjazza a város Kalocsa legkiemelkedőbb sportolóit. Idén a pandémia miatt nem volt lehetőség megrendezni a sportolói seregszemlét és a díjátadóval egybekötött sportbált. Schmidt Rajmund a sportbizottság elnöke a KORONAfm100-nak elmondta, mindenképp szeretnék elismerni sportoló tehetségeink eredményeit és munkáját, amelyet egyértelműen megnehezített a vírus-helyzet. Megtudtuk, hogy idén […]
A Kalocsai KC NBII-es felnőtt együttese szeptember 19-én kezdi a bajnokságot a Baja ellen, a rajtig pedig több edzőmérkőzést is tervez fiainak Kolics János. Annál is inkább, mert a mezőny tovább erősödött, a mi kispadunk viszont rövidebb, mint az ellenfeleknek általában. Az edzőmeccsek sorában az elsőt a Kiskunmajsa ellen játszotta a KKC, amelyről így számolt […]
A hétvégén hazai pályán kezdte meg az idei bajnoki menetelést a Kalocsai FC. Megyei I. osztályú csapatunk tudta, hogy nem lesz könnyű dolga a még közös rutinnal nem rendelkező fiatal csapatunknak a bajnoki címre hajtó Kiskunfélegyháza ellen, de most nem az ellenféltől kaptunk ki, sokkal inkább Stefanovits Gábor játékvezetőtől, emelte ki Kohány Balázs, a mieink […]
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága csütörtökön tárgyalta a Kiskőrösi LC-Dabas-Gyón MOL Magyar Kupa mérkőzés lefújását követő történéseket, amikor szurkolók bántalmazták a játékvezetőket az öltözőbe vonulásuk során a játékoskijáróban – írja a vira.hu. Fotó: vira.hu A FEB a Kiskőrösi Labdarúgó Club sportszervezet megyei I. osztályú férfi felnőtt nagypályás bajnokságában résztvevő csapatának mérkőzésrendezési jogát hat hónapra megvonja a […]