Helyi sport

Oldal:5

Mint arról a KORONAfm100-on már beszámoltunk, a megyei I. osztályú Kalocsai FC a múlt héten megkezdte a felkészülést és már túl is vannak egy edzőmérkőzésen. A Baja  másodosztályú csapata ellen 3:2-re nyert a KFC, a gólokból pedig frissen igazolt játékosok is kivették a részüket. Azonban aki ott volt a meccsen, láthatta, hogy több alapember is […]

Elképesztő teljesítmény! Egy hónappal ezelőtt arról számoltunk be, hogy a Kalocsai SE egykori kiválósága Európa-bajnoki címet szerzett! Néhány perce pedig Elekes Enikő Világbajnok lett! Gratulálunk! A Magyar Birkózó Szövetség tette közzé:  

Jól megérdemelt pihenését tölti a megyei I. osztályú bajnokságban bronzéremmel zárt Kalocsai FC. Kohány Balázsékra ősszel a Magyar kupa főtáblája vár, így másodlagos céljukat is elérték labdarúgóink. Az edző éves értékelőjében visszaemlékezett az idény kezdeti nehézségeire, kitért a szűkös keretre, a vezetőségváltásra és arra is, hogy érintette csapatunkat az öltözőbe is bejutó COVID19. Mint azt […]

Kalocsai bajnokot avattak a hétvégén az U7-es korosztály Gyermekligájában. A régiós gyermekliga bajnokságot hat város egyesülete alkotja. A kalocsai Méhek mellett a Mohácsi TE, a LUA Baja, a Pécsi MFC, az Atomerőmű SE és a Kiskőrösi Labdarúgó Club. A kalocsai sárga-feketéket Práger László dirigálta és egészen az élig jutottak, kiélezett harcban a halászlévárosi labdarúgó palántákkal. […]

Pécsett rendezték meg  a Közép-magyarországi régió egyéni atlétika bajnokságának második fordulóját, ahol versenybe szállt a kalocsai Lakatos Anna is. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Anna kalocsai egyesület hiányában szekszárdi színekben versenyez és most a két napos versenyen két olyan versenyszámban is kipróbálta magát, amiben eddig soha, ez volt a magasugrás és a gátfutás, saját, legerősebb […]

Idén nemzetközi színeket öltött a kalocsai Méhecskék hagyományos Szusza Kupája, hiszen az emlékversenyen, ahol a helyi utánpótlás labdarúgás pártfogójának emléke előtt tisztelegnek, itt volt Kalocsa szerbiai testvérvárosának, Kulának labdarúgó palántái. Fotó: Paletta Richárd Faceboo Idén 3 korosztályban, u7-ben, u11-ben és u12-ben rendeztek mérkőzéseket. Az Utóbbi versenybe beszálltak az U13as lányok is. Ebben a mezőnyben Kula […]

Ismét Európa bajnoki címet szerzett a kalocsai birkózó, Elekes Enikő. A sportoló dinasztia egyik legtehetségesebb tagja, Enikő korábban kalocsai színekben, napjainkban pedig már Kőbányai SC színeiben áll szőnyegre. Azonban most, a bulágriai Szamokovban zajló kadett EB-n magyar címerrel a mellén képviselte hazánkat. Nem is akármilyen eredménnyel! Enikő az U15ös kadet korosztályban megállíthatatlan volt, 65 kg-os […]

Classic Spring Inline tornának adott otthont május 29-én a kiskőrösi Rajz Attila Jégpálya. Az eseményre négy csapat nevezett. Ezúttal a Szegedi Fekete Legyek bizonyultak a legjobbnak, második helyezést ért el a Hokimóki, Apahoki csapata, harmadikak lettek a Kalocsai Jégekék, negyedik helyen végzett a HC Kiskőrös – tájékoztatott Szekeres Károly, a HC Kiskőrös elnöke, aki szerint […]

Június 5-én ismét regionális Motocross versenyt rendez a foktői Főnix SE a foktői úton lévő crosspályán. Csóti István “Pityke” főszervező elmondta, a rendezvény célja nem csak az, hogy a környék motorosai megmérettessék magukat az 5 kategória, több mint 120 versenyzője között, hanem hogy közelebb hozza a technikai sportokat mindazok számára, akiknek ez a világ még […]

Keresik hazánk legjobb 11-es rúgóit, akik a sport- és a versengés öröme mellett akár 10 millió forintot is nyerhetnek az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon. Nevezni a www.tizenegyesrúgó.hu honlapon lehet, ahol a helyszínt is választhatsz – a vételkörzetben Kalocsához legközelebb esők közül Bátyát és Hartán jelölheted. Előbbi helyszínén egy június 5-i elődöntőhöz egy sportesemény is társul. A […]


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...