Csatornázás Patajon: bontás nélkül megúszhatja a körforgalom!
Írta Vörös Istvánekkor 2019-02-24
Folyamatosan dolgoznak a kivitelezők Dunapatajon a szennyvíz-hálózat építésén, amelyet igyekeznek a legpraktikusabban, a nagyközség mindennapi életét a legkevébé akadályozva lefolytatni.
Erről a projekt állását ismertető fórumon számolt be a településvezetés, hozzátéve, hogy a csatornaépítési munkálatok ütemesen haladnak, és folynak ebben a pillanatban is. Dusnoki Csaba polgármestertől megtudtuk, hogy milyen nyomvonalon haladnak az elkövetkező hetekben, hónapokban a kivitelezők.
Mint mondja, a faluközpontban lévő körforgalom környékén igyekeznek majd olyan megoldást találni, ami a legkevésbé fogja gátolni az 51-es úton átmenő forgalmat.
Dusnoki Csaba dunapataji polgármester rámutatott, hogy melyek azok az utcák, amelyekben még nem végezték el a hálózatépítést az utóbbi hónapokban.
A településvezető reményei szerint késő tavasszal a csatornák kiépítése be is fejeződhet.