Dusnokért díjakat adományoztak az évzáró falugyűlésen
Írta Vörös Istvánekkor 2019-12-23
Péntek este hagyományos évzáró ünnepi falugyűlést tartottak Dusnokon.
A település apraja-nagyját megszólító program forgatókönyve az idén sem változott és polgármesteri számvetést hallgathattak, tombolán játszhattak, illetve kitüntetetteknek örvendhettek a szép számmal megjelentek.
Dusnok első embere, Mindszenti István a KORONAfm100-nak elmondta, hogy két Dusnok Községért-díj lelt gazdára az est során, de a kiemelkedő tanulmányi eredménnyel végzett diákokat is jutalmazták, valamint a nemzetiségi önkormányzat is kitüntetett két, a kultúra területén kiemelkedően tevékenykedőt.

Mindszenti István dusnoki polgármester méltatta a szociális szolgálat terén ugyancsak kiemelkedő munkát végzett egységvezetőjüket.
Bemutatta továbbá, hogy kiket talált ebben az évben elismerésre méltónak a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat.