GYORSHÍR: vevő jelentkezett a kalocsai reptérre

Írta ekkor 2019-04-18

A huszonnégy napirendi pontjával maratoninak ígérkező csütörtök délutáni kalocsai képviselő-testületi ülés végül két óra alatt véget ért. A legizgalmasabb pillanatokat az utolsó percek adták.

Illusztráció (forrás: feketebt.hu)

Dr. Bálint József polgármester ugyanis a napirendi pontokat záró tájékoztatójában ismertette, hogy az önkormányzathoz érkezett egy hivatalos megkeresés a kanadai székhelyű Gloder Capital LLP vállalattól, amely jelezte, hogy megvásárolná a foktői, uszódi és kalocsai osztott tulajdonban lévő repteret, amelyet hasonló szándékkal nemrég egy kínai delegáció is meglátogatott.

A cég konkrét árajánlatot is adott, amelyről a három illetékes településvezető, Bálint József mellett Bakai Károly (Foktő) és Bedi Gyula (Uszód), az ünnepek után fog leülni és tárgyalni. Ennek nyilvánosságra hozható eredményeiről tájékoztatunk.

Kalocsa első embere az ülésen úgy fogalmazott, “ha ez összejön, a következő polgármesternek arany élete lesz”, utalva az őszi önkormányzati választásokra, amelyen Bálint bejelentette, hogy nem fog indulni.

Ellenben dr. Filvig Géza és Bolvári Ferdinánd jelenlegi képviselők már mindketten jelezték, hogy megmérettetnek a posztért.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

17 − 5 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...