Hangszert vásárol a Kalocsai Fúvószenekar a támogatásokból
Írta Greksa Zsófiaekkor 2020-12-01
Nehéz évet zár a Kalocsai Fúvószenekar csapata is, hiszen a covid19 vírus miatt számos fellépésről, meghívásról, utazásról kellett lemondaniuk idén.
Decemberben már gőzerővel szoktak próbálni a karácsonyi koncertjükre, ami idén a járványhelyzet miatt meghiúsulni látszik.
Betlenné Dajkó Ágnes karnagy azért örömhírekről is be tudott számolni, az idei évben a felajánlott adó 1 százalékokból több mint kétszázezer forint folyt be a bankszámlájukra, amelyet hangszer vásárlásra szeretnének fordítani.
Betlenné Dajkó Ágnes a Kalocsai Fúvószenekar vezetője elárulta, hogy bár idén a karácsonyi ünnepek sem a megszokott ritmusban zajlanak, de az ajándékozás nem marad el a rezesbanda berkein belül sem.

fotó: Kalocsai Fúvószenekar – Facebook
Egy naptárral kedveskednek a zenekar tagjainak.
Kíváncsiak voltunk arra, hogy a szóban forgó kalendárium elérhetővé válik-e bárki számára, erre kaptunk választ a karnagytól, aki kitért arra, hogy optimistán néznek a jövőbe és remélik, egy újévi koncerttel már meg tudják örvendeztetni a közönséget.