HIHETETLEN: két győztesünk van, HOLTVERSENYBEN!

Írta ekkor 2019-08-12

A reggeli részeredmények láttán egyértelművé vált, hogy akár két győztese is lehet az öt hete tartó játéksorozatnak. Az utolsó közönségszavazás, Dr. Radetzky értékelése és a stáb szavazatai alapján erős volt a gyanúnk, hogy mindkét, a Mikrofonpróba során végig vezető játékos ÉLŐBEN szeretné hallani, hogy mi történt.

 

A mai KORONAcaféban Robi személyesen vendégeskedett, Vikit telefonon tudtuk kapcsolni. NAGYON feszült pillanatok jöttek:

 

 

A részeredmények szerint tehát: a közönségnél és Andrásnál is Viki volt a legjobb a legutóbbi játékhéten, míg Robi a második helyet csípte el. Nálunk pattogott tovább a labda, leszavazott a stáb, összesítettünk, tőlünk Robi kapta a legtöbb pontot, utána jött Viki. Így viszont HOLTVERSENY alakult ki. Szinte hihetetlen, de KÉT győztest hirdethettünk ki. A KORONAfm100 Fantasztikus Nyár – MIKROFONPRÓBÁT nyerte…

 

… Rédei Viktória és Ács Róbert!!!

 

 

Viki és Robi felosztva kapja a pénzdíjat: 50-50 ezer forintot nyertek, és a sors úgy hozta, hogy mindkettejüket hallani fogod még a KORONAfm100 műsoraiban. Mikor és hogyan? Ezt is időben tudatni fogjuk! 😉

 

MINDEN JÁTÉKOSUNKNAK – HANGSÚLYOSAN DOBOS NÓRINAK – KÖSZÖNJÜK A RÉSZVÉTELT! Neked pedig hálásak vagyunk minden szavazatért, amit leadtál a játéksorozatban!


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

négy × kettő =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...