Íme, a Benedek Viki közreműködésével készült Befogadlak-dal

Írta ekkor 2019-06-23

A napokban felkerült a Befogadlak – Nevelőszülő program profiloldalára a kampány hivatalos dalának a videója, amelyben ismerős arcnak és hangnak is örvendhetünk.

A fajszi Benedek Viktória, dózsás diák ugyanis egyike azoknak a nevelt gyerekeknek, akiket felkértek arra, hogy részt vállaljanak a Janicsák Veca, Kollányi Zsuzsi, Oláh Gergő és Szolnoki Péter énekesekkel közösen felvett „Befogadlak dal” stúdiómunkálataiban.

Csütörtökön tették közzé a dalhoz készült klip első verzióját, amelyben főképp az áprilisi feléneklés pillanatait rögzítik és nem egész 24 órával a premier után már közel háromezren meg is nézték a kisfilmet.

Érdekesség, hogy a dalt stúdióminőségben most hallhatja először a közönség, az élő dalpremier pedig a Befogadlak-kampány budapesti rendezvényén volt májusban, valamennyi vokalista közös előadásában.

Benedek Vikinek nem ismeretlen terep a stúdió és a kamera, „Türköm, tükröm” című, Kiss Tibor szerezte saját dalához hasonló videó készült annak felvételei közben a kalocsai Delfin Stúdióban, amit kizárólag a Youtube-on több mint 30 ezer megtekintéssel büszkélkedhet.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizenhét − 12 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...