Járási mesemondóversenyt tartottak Kalocsán
Írta Greksa Zsófiaekkor 2021-12-21
Egy év kihagyás után december 13-án tartották a járási mesemondóversenyt a Tomori Pál Városi Könyvtárban.

A nagy hagyományokra visszanyúló eseményen szép számmal vettek részt a gyerekek. Csikós Marianna a könyvtár vezetője örömmel osztotta meg rádiónkkal, hogy lelkes gyerekek vettek részt a megmérettetésen, sok szép mese hangzott el a zsűri nagy örömére.
Mint megtudtuk, két kategóriában és korosztályban lehetett nevezni, ám ezt megelőzte az iskolákban tartott házi verseny, ahol kiválasztották a legjobbakat.

Csikós Marianna a Tomori Pál Városi Könyvtár vezetője arról is beszélt a KORONAfm100 hallgatóinak, hogy milyen eredmények születtek a mesemondóversenyen, majd gratulált a gyerekeknek és a felkészítő tanároknak egyaránt.
Az intézményvezető kiemelte, hogy a továbbjutók a Kecskeméti Mesemondó Találkozón mutatkozhatnak be a későbbiekben.