Kérdőjelek a kalocsai polgármester-jelöltek lehetséges vitája körül
Írta Vörös Istvánekkor 2019-09-26
Amint arról híreinkben is hallhattál, a Békés Kalocsáért Egyesület polgármester-jelöltje, Bolvári Ferdinánd a közösségi oldalán kezdeményezte, hogy legyen nyilvános vita a város polgármesteri székéért induló jelöltek között.
Az eddigi nyilvános üzenetváltásokból, posztokból és szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményekből az világlik ki, hogy az összes jelölt biztosan nem fog részt venni ebben.
Ezt nyíltan kijelentette közösségi oldalán a Fidesz-KDNP jelöltje, dr. Filvig Géza, míg a Szívből Kalocsáért Egyesület által indított dr. Bagó Zoltán időpont-egyeztetést kért a kezdeményezőtől, a Szövetségben Városunkért Egyesület részéről Faragó László pedig a részletek pontosítását szorgalmazza, mielőtt választ adna közreműködését illetően – derül ki a rádiónkhoz is elküldött leveléből.
Egyelőre nem tudni tehát, hogy a Bolvári által eredetileg most csütörtökre indítványozott nyilvános vitának mi lesz a sorsa – erről a kezdeményező posztolt saját felületén.