Lemondott Jánosi György önkormányzati képviselő

Írta ekkor 2020-04-01

Alább változatlanul mutatjuk a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményt.

KÖZLEMÉNY – LEMONDOTT JÁNOSI GYÖRGY ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ

Jánosi György Kalocsa város önkormányzatának egyéni (7. körzet) mandátumot szerzett képviselője 2020. március 31. napjával írásban benyújtotta lemondását. Dr. Filvig Géza polgármester a képviselő lemondását tudomásul vette.

Dr. Filvig Géza: „Jánosi György képviselő lemondását tudomásul vettem és köszönetemet fejezem ki eddigi munkájáért. Az önkormányzatunk működését a képviselő úr lemondása nem befolyásolja. A veszélyhelyzetre tekintettel a katasztrófavédelmi törvény 46. § (4) bekezdése egyértelműen rendelkezik arról, hogy veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörét a polgármester gyakorolja az ott megjelölt kivétellel.

Mindezek alapján sem a képviselő-testület, sem a bizottságok ülésének az Mötv. szerinti összehívására nincs lehetőség, a képviselő-testület valamennyi hatáskörét a polgármester gyakorolja, a képviselő-testületnek veszélyhelyzetben nincs döntési jogköre.

Dr. Kiss Csaba jegyző úrnak továbbítottam a lemondást, jegyző úr megteszi a szükséges lépéseket a helyi választási bizottság felé. A veszélyhelyzetben időközi választás kiírására nincs lehetőség, annak elmúlásával fogja kiírni az időpontját a helyi választási bizottság. Az átmeneti időre megkértem Kákonyi István önkormányzati képviselőt vegye át Jánosi György lemondott képviselőtől a körzetének esetlegesen felmerülő lakossági igényeit, feladatait. Jelenleg legfontosabb feladatom és feladatunk mindent megtenni Kalocsa város lakói érdekében a járványveszély elleni védekezésben.”

Jánosi György: „Nagyon nehéz döntésen vagyok túl. Megváltozott a munkaköröm, sokat tartózkodom vidéken, amely mellett sajnos nem tudom képviselői feladataimat ellátni. Örömmel vettem részt Kalocsa Város Önkormányzatának munkájában. Felelősebb döntésnek tartom lemondásomat, így, hogy nem tudom ellátni a kötelességem körzetem lakói érdekében, mintha fenntartom képviselőségem látszatát. Köszönöm választóim bizalmát és kérem szíves megértésüket! Polgármester úrnak és az önkormányzatnak további eredményes munkát kívánok!”


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

három × öt =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...