Márciusban zárul a Harta-Dunapataj szennyvíz-projekt
Írta Vörös Istvánekkor 2019-11-30
Csütörtök délelőtt Hartán rendezett számvetéssel egybekötött rajzpályázati-eredményhirdetést Harta és Dunapataj önkormányzata.
A két említett település ugyanis kéz a kézben valósítja meg a „Közép és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és –kezelési fejlesztése” című grandiózus beruházást, amely Dunapataj számára újonnan kiépült szennyvízhálózatot, Harta számára pedig egy XXI. századi befogadó és tisztító telepet jelent.
Mint azt az eseményen közreműködő Magyar Vakond Kft. képviseletében Sutus Csaba kifejtette, a két éve folyó projekt rövidesen hivatalosan is lezárul, a munkálatok java elkészült.
A most épülő rendszert majdan üzemeltető Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. vezetője, Mátyus Zoltán egy keserédes kettősségre is rámutatott.
A hatályos jogszabályok értelmében ugyanis a beruházás jellegéből fakadóan Dunapatajon messze a mai árak alatt használhatja majd a lakosság a hálózatot. Kérdés, hogy ez az állapot meddig lesz fenntartható – fogalmazott.