Márciusban zárulhat a Kertvárosi Iskola épületének bővítése
Írta Vörös Istvánekkor 2020-02-11
Tavaly májusban számoltunk be arról, hogy a tanév vége előtt nem sokkal komoly logisztikai teendők elé állította az intézményvezetést a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Iskolájában történt beázás.
Mint emlékezetes, az iskola épületét plusz szint építésével bővítik, amelynek kivitelezési munkálatai során az épület több helyiségében, így például folyosókon, étkezőben és a Közétkeztetési Intézmény által használt konyhában is komoly károkat okoztak a beázások, amelyek kezelésével folytatódott és azóta is folyik a munka.
Mostanra, nyilatkozta a KORONAfm100-nak Sárosi Magdolna tankerületi igazgató, a beruházás kilencven százalékos készültségi fokon áll.
Megjegyezte, hogy az említett ázások nyomait, ahol lehetett, már kezelte, ahol nem, ott kezelni fogja a kivitelező garanciális munka keretében.
A Bajai Tankerületi Központ vezetője azt is elárulta, hogy mikorra datálják a Kertvárosi Iskola grandiózus bővítésének várható készre jelentését.