Megyei értéktárba foglalták Kalocsa díszpolgárának munkáját
Írta Vörös Istvánekkor 2018-12-11
A közelmúltban harminckettedik alkalommal megrendezett keceli FLORA Virágfesztiválon és az Országos Fazekaskiállítás alkalmával érte rangos kitüntetés Kovács László kalocsai fazekasmestert.
Az idén Kalocsa díszpolgárává avatott mester arról kapott oklevelet, hogy a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság a Népművészet Mestere hagyományőrző művészeti és közösségi tevékenysége bekerült a Bács-Kiskun Megyei Értéktárba, azon belül is a kulturális örökség szakterület szerinti kategóriába.
A kitüntetettet december 11-i születésnapján értük utol, aki meghatottan mondott ezúton is köszönetet az őt ért elismerésért.
Kovács László kalocsai fazekasmester, akinek tevékenysége immáron hivatalosan is megyei értékké vált, rádiónknak elmondta, hogy tartalmas évet tudhat maga mögött.
Míg 2018 első felében a város díszpolgári rangját érdemelte ki, addig az által szervezett országos fazekaskiállításon szakmai tevékenységét emelték ki.
Hozzátette, hogy mindez nem hátra dőlésre, ha hivatásának aktív folytatására sarkallja.