Minigaléria: búcsúzunk a csajdakerti akácostól – ilyen volt…
Írta koronafm100ekkor 2018-12-10
Amint azt régió híreinkben korábban már hallhattad: parkgondozási és fakivágási munkákat rendelt el a Kalocsai Önkormányzat, a Csajda kertben. A Városi Uszodát ölelő park sétánya mentén fiatal lombosok veszik át a elöregedett, ezért balesetveszélyessé vált akácok helyét, tudtuk meg Boromisza Viktortól. A Városüzemeltetési és Fejlesztési Osztály vezetője jelezte: az ültetések hétfőn elkezdődnek, így már nem látszanak sokáig a korábbi kitermelés nyomai. (alábbi képeink röviddel a kivágások előtt készültek…)

(Ilyen a régi akácos út, ennek már csak egy része maradt meg – fotóink néhány hete készültek, az utolsó napokban, amikor még megvolt a teljes sor)
Boromisza Viktor leszögezte: az uszoda főbejáratának közelében húzódó sétány fáinak cseréje egy folyamat kezdetét jelenti, hiszen a Csajda kertben jócskán akadnak még kivágásra váró akácok. Az osztályvezető a park fenntarthatóságával és zöld területként való megőrzésével érvelt az állomány időszakos kivágása és cseréje mellett.

(Hamarosan ezek a fák is sorra kerülhetnek… Társaikat az uszoda legszélső épületétől a Zöldfa utca felé már kivágták, platánokat ültetnek a helyükre)

(Közülük már nem mindegyik van meg…)

(Ezen a szakaszon is még most érdemes sétálni, mielőtt ők is sorra kerülnek…)
FRISSÍTÉS (2018.12.10. 10:50) – zajlik az ültetés:

