Nagyszabású pünkösdi mulatság lesz Hartán
Írta Vörös Istvánekkor 2019-06-05
Egésznapos, nagyszabású pünkösdi mulatságra készül Harta szombaton.
Bár a nagyközség az utóbbi napokban szomorú apropóból került az országos, sőt a nemzetközi médiaérdeklődés középpontjába, hiszen a település határában találták meg a Duna partján a fővárosi Hableány-hajókatasztrófa egyik koreai áldozatát, remélik, hogy a hétvégét hasonló esemény nem árnyékolja.
A néhány éve leporolt és mára a település határain is túlra növő rendezvény palettájának összeállítói igyekeztek gondoskodni arról, hogy kicsik és nagyok egyaránt találjanak kedvükre valót a kínálatban a sportpályán.

Dollenstein László hartai polgármester összefoglalta dióhéjban, hogy a délelőtti sportprogramoktól az esti 3+2 koncertig mi minden várja a Duna partra látogatókat.
Mint kiderült, a nagyközség egykori futballista „aranycsapata” is összeáll erre az egy napra.