Parkosítják, építik a kalocsai Szentháromság teret
Írta Vörös Istvánekkor 2020-04-21
Napról napra egyre többen járnak – remélhetőleg egyénileg egy egészségügyi séta keretében – a csodájára Kalocsán az újjászülető Szentháromság térnek.
Bár a több ütemre bontott átfogó rekonstrukció első, megkezdett ütemének munkálatai teljesen még nem értek véget, a terület java már látványos, megújult arcot mutat.
A terültre telepített, egyedi tervezésű közvilágítási oszlopokkal és lámpatestekkel éjszaka is sajátos hangulatot árasztó térről lelkes helyi fotósok tömegével posztolnak.
Vörös Márta, a beruházást koordináló főegyházmegyei főépítész pedig örömmel látja az elvégzett munka fogadtatását, nyilatkozta rádiónknak, még ha nem is kizárólag pozitív fejleményekről tudott beszámolni a munkálatok hosszútávú jövőjét illetően.

A megújuló kalocsai Szentháromság térre hamarosan az onnan még hiányzó bútorok és eszközök is kikerülnek. Egyelőre a kijárási korlátozások és az országos veszélyhelyzet szabályozásai nyomán ezek kihelyezése nem sürgető, azonban az összképhez sokat tesznek majd.

Vörös Márta főegyházmegyei főépítész hozzátette, hogy jelenleg az érsekség saját zsebből biztosítja a tér világítását, de hamarosan a lámparendszert átveszi az áramszolgáltató és az formálisan is a városi közvilágítási hálózat részévé válik.
