Stand-up műsor és Charlie-koncert lesz a kalocsai TEIT napon

Írta ekkor 2020-06-06

Minden évben rendez úgynevezett TEIT napot a paksi atomerőmű körzetében lévő tizenhat település alkotta Társadalmi Ellenőrző, információs és Településfejlesztési Tanács.

A programnak, mint megtudtuk az idén, augusztus 19-én a tanács vezetését is ellátó Kalocsa ad otthont. Ezt dr. Filvig Géza polgármester, TEIT-elnök jelentette be a KORONAfm100-nak adott interjújában.



Mint mondja, az esemény célja a szórakoztatás mellett az, hogy a civil közönség mélyebben megismerje a szervezet munkáját, de mindeközben jól érezhessék magukat az érdeklődők.

 

 

Dr. Filvig Géza TEIT-elnök úgy véli, a nagyközönség számára hívogató programot sikerült összeállítani az augusztusi eseményre.

 

Kiemelte, hogy az ide látogatók első kézből kaphatnak hiteles információkat a nukleáris létesítmények működését és az atomerőműépítést illetően.

 


Olvasói kommentek
  1. Szarka Zoltán   Ekkor   2020-06-21 - 12:32

    Ki állja a 2020.08.19-i TEIT költségeket? Ez lesz csupán, ez az 5 óra a nagy dobás? Mi lesz Augusztus 20-án Kalocsa programja a saját lakosainak? Ennyire szerény nem lehet az új Fideszes, KDNP-s városvezetés, hogy ezzel szúrja ki Kalocsa polgárai szemét, és program iránti szokott igényét? Várom az érdemi választ.

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

4 × 4 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...