Szép nyári nap- Neoton musical érkezik Kalocsára augusztusban
Írta Greksa Zsófiaekkor 2020-07-18
Megfelelő keretek közé szorítva, de végre újra pezseg a kulturális élet Kalocsán és már gőzerővel készülődik a Művelődési Központ a szórakoztató programokra.
Ennek megfelelően augusztus 21-én 20 órakor a Magyarock Dalszínház lép fel az Érsekkerti szabadtéri színpadon a Szép nyári nap Neoton musicallal.
Az előadásból a Varga Pétert alakító Mészáros Tamás színész adott ízelítőt a történetet, a próbákat illetően.
Az augusztusban Kalocsán debütáló Szép nyári nap musical főszereplője Mészáros Tamás kiemelte, hogy melyik nagy Neoton slágerek csendülnek fel a fellépés során, amelyek többletjelentést tartalmaznak a darab cselekményét illetően.

A Magyarock Dalszínház korábban már belopta magát a helyi közönség szívébe a Doctor Hercz c. művel és ez most sem lesz másképp.
A társulat tagja kiemelte, hogy elsősorban kiknek ajánlja az előadást és milyen turnéállomások váratnak még rájuk, hiszen sok előadást be kell, hogy pótoljanak.
