Dr. Bálint József
Oldal:5
Talán még előbb is!
A támogatási feltételek nem azonosak – erről is beszélt a szervezet elnöke.
Mégis kifizethetik a tavaly felszámolt Kalocsa Menza Kft. hoppon maradt beszállítóit, derült ki a legutóbbi képviselőtestületi ülés polgármesteri beszámolójából. Dr. Bálint József emlékeztetett: adminisztratív hiba miatt kellett a költségvetési rendeleten belül módosítania a 66 milliós kifizetés jogcímét. Ez az akadály a szükséges módosítása után elhárul, de ettől továbbra is a 2019-es büdzsé megszavazásának a függvénye, […]
A képviselő a pártok szövetségében hisz, a fiatalok megtartásáért dolgozna. Sajtótájékoztatón jelentette be Bolvári Ferdinánd jelölését a Békés Kalocsáért Egyesület, kedden délután. Réfy Vilmos, a szervezet vezetője ezzel azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a tavaly ősszel alakult egyesület politikai szerepvállalásra készül és a Fidesz-KDNP-s oldal ellenpólusaként kíván szerepelni. A Csajdakert Étteremben meghirdetett sajtóeseményen dr. Bálint […]
Kiírták a pályázatot a megvételre szánt területre.
Ezúttal a polgármester vetette le napirendről.
Népes delegáció érkezik – hamarosan.
A közszerepléstől is visszavonul a helyhatósági választások után.
A tegnapi gyorshír – bővebben.