Tananyag lesz a kalocsai Nebuló EGYMI filmsorozata

Írta ekkor 2019-05-25

Etika tananyag lehet két éven belül a Kalocsai Nebuló Általános Iskola és EGYMI tanulóiról készült, „A barátság a legfontosabb” című dokumentumfilm, egy többrészes sorozat első alkotása.

A videót az idei Nebuló napok keretében már a kalocsai nagyközönség is láthatta a Városi Színházban, annak jó híre pedig egészen az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetig jutott.

A röviden OFI-ként emlegetett intézmény a napokban tartott tankönyvkészítésben közreműködő munkatársai számára egy szakmai programot, amelyre meghívták a kalocsai Nebuló EGYMI igazagatóját, Csupor Zsolt Jánosnét, hogy mutassa be a Kvalla Gábor Balázs helyi filmkészítővel közösen létrehozott videós projektet, amelynek első kisfilmje már a 2020/21-es tanév digitális tankönyveibe kerülhet – újságolta örömmel az igazgatónő.

 

Csupor Zsolt Jánosné, a Kalocsai Nebuló EGYMI vezetője azt is elárulta, hogy nem csak az OFI érdeklődését keltette fel a tankerülti finanszírozással létrehozott, érzékenyítő filmsorozatuk.

Mint mondja, az ország több pontján járt már ismertetni a projektet, amelyet a szakma mindenütt lelkesen és elismeréssel fogad.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizenkettő + 17 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...