Több százmilliós értékekkel gazdagodott Dusnok
Írta Vörös Istvánekkor 2019-10-09
Az utóbbi hetekben egymást érték az ünnepélyes szalagátvágások Dusnokon.

fotó: Palotai Péter – Facebook
Hivatalosan átadták a közösségnek a megújult orvosi rendelőt, de utcaszakaszt is avattak, ahogyan a település piacterét is a helyiek rendelkezésére bocsátották, újonnan kialakított üzletekkel, köztük egy helyi termelők boltjával.
Palotai Péter polgármester büszkén jelentette, hogy mindezek összesen – becslései szerint – több százmilliós értékkel gyarapítják Dusnok értékeit, nem beszélve arról a Vajas parti turisztikai centrumról, amelynek bejáratánál ugyancsak a hétvégén vágták át a nemzetiszínű szalagot.

fotó: Palotai Péter – Facebook
Palotai Péter dusnoki polgármester elmondta, hogy a község határában folyó Vajas csatorna vízén eddig is szép számmal érkeztek turisták.
A most felavatott centrum arra biztosít lehetőséget, hogy kulturált körülmények között tudjanak, akár nagyobb létszámú látogatóközönség elszállásolásáról gondoskodni.