Végleg bezár a Gyógyászati Központ Pakson

Írta ekkor 2023-04-22

A város kiadásainak csökkentése érdekében teljes egészben megszűnik a gyógyfürdői szolgáltatás a Paksi Gyógyászati Központban, emiatt vált szükségessé alapító okiratának módosítása, valamint az indokolta, hogy ennek következtében május elejétől a Deák Ferenc utcai épületben is felfüggesztik a betegellátást.

Az ottani rendelések részben a Barátság utca 2. szám alá, részben pedig a Táncsics Mihály utca 13. alá költöznek. Szabó Péter az atomváros polgármestere sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy szeretnék megtartani a létesítmény gyógyászati funkcióját, egyes részeibe kisebb átalakításokat követően bizonyos szakrendeléseket telepítenének. A medencetérrel kapcsolatban kiderült: az önkormányzat semmiképpen sem szeretné saját fenntartásban működtetni azt a későbbiekben sem.

A település vezetője megismételte a korábban testület ülés során elhangzottakat, miszerint már a komplexum megépítésekor olyan szolgáltatásokat kellett volna a gyógyfürdő mellé telepíteni a szaunától kezdve az élményelemekig, amelyek jelentős bevételt generálhattak volna. Példaként Mórahalmot hozta fel, ahol a profitot termelő szolgáltatások miatt a helyi önkormányzatnak csupán egymillió forintot szükséges mellé tennie havonta, míg Paksnak ez háromszázmillió kiadást jelentett éves szinten.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

öt × 3 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...