Drágszélen és Dunaszentbenedeken született a legtöbb gyerek
Írta koronafm100ekkor 2020-02-10
Persze a lakosságszámoz viszonyítva. Megyei elsőség és díj járt az eredményért.
Bács-Kiskun megye 119 települése közül – a lakosság arányaihoz mérten – Drágszélen és Dunaszentbenedeken született a legtöbb gyermek, így díjazták is a kalocsai járáshoz tartozó két települést, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület által meghirdetett pályázat keretében. Dr. Zsolczay Sándorné, az egyesület elnökségi tagja hangsúlyozta, hogy Dunaszentbenedek igen kivételes helyzetben van, hiszen 13 kisgyermekkel gazdagodott, ami a lakosságszámhoz mérten számít kiemelkedőnek.
Vargyas Mihály, Dunaszentbenedek polgármestere számolt be rádiónknak arról, mekkora jelentőséggel bír a születésszám növekedése a községben, hiszen az elmúlt évek statisztikái a lakosság létszámának folyamatos csökkenését mutatják. Ugyan növekedésről még most sincs szó, de jelenleg a népesség fogyásának megállítása lenne a legfontosabb.