Néhány héten belül véget ér a csatornaépítés Dunapatajon
Írta Vörös Istvánekkor 2019-06-29
Hónapok óta komoly munkák folynak Dunapataj belterületén – építik ugyanis a nagyközség egészére kiterjedő szennyvíz-hálózatot.
A beruházás mostanra a finisbe fordult, ami azt jelenti, hogy néhány héten belül a településen fennakadásokat és közlekedési nehézségeket okozó kivitelezés hamarosan véget ér.
Erről Dusnoki Csaba polgármester nyilatkozott a KORONAfm100-nak, kiemelve, hogy köszöni a lakosság eddigi támogató türelmét, amit eddig tanúsítottak.
Dusnoki Csaba dunapataji polgármester felidézte, hogy a két évvel ezelőtt kezdődött projekt megvalósítása során megannyi nehézséggel kellett szembenézniük.
Ugyanakkor büszkén jelenti, hogy a beruházás hivatalos lezárásának határideje előtt jóval elkészülhetnek a kivitelezéssel.