A Haris Team vitte a Paprikás ételek főzőversenyének fődíját

Írta ekkor 2019-09-14

Kalocsán az Érsekkertben egész nap nagy volt a sürgés-forgás készültek a finomabbnál finomabb étkek a XXX. Paprikafesztiválon.

A pénteki ünnepélyes, miniszteri közreműködéssel folyt megnyitót követően Pásztor Annáék zúztak egy nagyot a fesztiválközönséggel, majd a szombati napon száz főzőcsapat készült megmutatni két versenyen a tudása legjavát, amíg az Érsekkertben további programok, így például a tévéből ismert “Tetovált séf” főzőbemutatója, Moldova György író dedikálása, vagy éppen a Pécsiné Ács Sarolta-díjak átadása folyt.

A szakácsok fel alá szaladgáltak a fakanállal a kezükben, kóstolgattak, ha kellett utólag fűszereztek egyszerűen nem lehetett betelni a paprikás ételek isteni illatával.

Az ételremekek eredményhirdetésére a Bogrács Színpadnál került sor: több mint 50 csapat lélegzet visszafojtva várta, hogy lefőzte-e a népes társaságot mind a XXIII. Paprikás ételek főzőversenyén mind az idén hatodik alkalommal megrendezett, Szürkemarha pörkölt főzőverseny tekintetében, melyet Lovasi József a Szabadtüzi lovagrend zsűritagja értékelt.

Németh József Venesz-díjas séf, a gasztronómiai megmérettetés főszervezője a XXIII. Paprikás ételek főzőversenyének ételkölteményei kapcsán ismertette a végeredményt, mind bronz mind ezüst mind arany bogrács kategóriákban.

Az elismert gasztronómiai szakember kiemelte, hogy különdíjakat is osztottak ki, továbbá gazdára talált a Rubin  diploma, a Gasztro-kard és az Ínyes Mester legmagasabb szakmai díj.

A fődíjat a Haris Team nyerte el. Kalocsa város különdíját Kúla csapata kapta a paprikás gasztrocsatán. Íme, a hangos értékelő:

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizenkilenc − tizenhat =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
TITLE
ARTIST